Gitár v2

A Gecsei Görögkatolikus Egyházközség minden évben törekszik arra, hogy énekkara, hittanos csoportjai és a megszólítható hívek időről-időre fejlődhessenek.

Ennek a fejlődésnek az egyik új eszközét tudhatja magáénak az egyházközség egy fémhúros akusztikus gitár személyében. A hangszer megvásárlását a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázata biztosította, 2017 folyamán pedig első hivatalos használatára is sor került a beregszászi adventi gyertyagyújtás alkalmával, illetve felhasználásra került egyházközségünk karácsonyi műsorára való felkészülésben is.

Adventi gyertyagújtás v3

Emellett a Bethlen Gábor alap jóvoltából egy új táblával is gazdagodott. Az eszköz forgatható, elő- és hátlapja egyaránt használható filctollal való írásra, rajzolásra. Mind a hittanórákon, mind az egyéb közösségi foglalkozáson hasznát vesszük majd az eszköznek. A képen éppen adventi felkészülés közben látható az új beszerzés eredménye.

Tábla v2

És ha már az adventi készület szóba került, annak lehetővé tétele is a BGA Zrt. érdeme. A parókiának nyújtott támogatásból készültek a fotón látható művek.

Köszönjük a támogatást!

További médiaanyagok  ITT, ITT, ITT, ITT, és ITT meg ITT